Enikő POV
Szótlanul ültünk egymás mellett. Gondolkoztam, vajon hogy
tudnám helyre hozni a dolgokat. Vajon helyre lehet egyáltalán hozni még bármit
is? Bíztam benne, hogy igen.
-
Jól van. – mondtam hosszas hallgatás után és
Seung-hyun felé fordultam. – Éjszakára itt maradunk. Már késő van és nem
hiszem, hogy vagy olyan állapotban, hogy vezess.
-
Jogos. – válaszolta. – És holnap?
-
Holnap haza megyünk és mindent szépen elmondasz
Yongguk-nak és reméljük a legjobbakat.
-
Nincs más lehetőség?
-
Nincs. Te okoztad a bajt. A legkevesebb, hogy minden
tőled telhetőt megteszel.
-
Értem. Ezek szerint semmi esély arra, hogy engem
válassz.
-
Ezt most ugye nem komolyan kérdezted? – nem
válaszolt. – Iszonyatosan mérges vagyok rád. Nem tudom képes leszek-e valaha is
megbocsátani neked. Emellett, bár dühít a gondolat, de azt hiszem megértem,
hogy miért tetted. Elfogadni nem tudom, de megértem.
-
Ez is valami. – mondta és elmosolyodott.
-
És ennél többre egyenlőre ne is számíts.
-
Értettem.
-
Viszont szeretném, ha Yongguk nem tudná meg,
hogy ….. hogy…
-
Igen, értem. Nem fogom elmondani neki. A végén
még lenyisszantaná a kis T.O.P-ot.
-
Akkor én most lefekszem. Napok óta nem tudtam
rendesen aludni.
-
Sajnálom.
-
Sajnálhatod is.
-
Az emeleten balra az első ajtó, mellette a
fürdőszoba.
-
Kösz.
Felsétáltam a szobába, bedőltem az ágyba és szinte azonnal
elaludtam. Reggel kipihenten és reményekkel telve ébredtem. Hátamra fordultam
és beleütköztem valamibe. Odanéztem és Seung-hyun feküdt mellettem és engem
nézett.
-
Mi a fenét keresel itt?
-
Ne haragudj. De nem bírtam megállni.
Valószínűleg ez volt az utolsó alkalom, hogy együtt lehetünk. Csak melletted
akartam lenni még egy kicsit.
-
Ha valami csoda folytán Yongguk megbocsát nekem,
ugye nem kell attól félnem, hogy megint valami hülyeséget csinálsz?
-
Megígérem, hogy többé nem állok kettőtök közé. A
szavamat adom rá.
-
Bízhatok benned?
-
Igen.
-
Remélem is. – nem bíztam benne, de reméltem,
hogy állja a szavát. – Akkor induljunk.
-
Rendben.
Először is felhívtam a kávézót és kértem egy szabadnapot. A
főnök nem volt túl lelkes. Megtudtam, hogy Meli is szabadságot kért. Remélem
jól van.
Rendbe szedtük magunkat és kb. fél óra múlva elindultunk haza.
Útközben megálltunk enni valamit. Nem sokat beszéltünk. Nagyon ideges voltam,
és ahogy elnéztem ő is. Szerettem volna már otthon lenni. Remélem Yongguk meg
tud bocsátani.
Meli POV
-
Kész vagyok. – száguldott le a lépcsőn Ji Yong
jó 45 perccel később.
-
Teljesen biztos vagy benne? – kérdeztem és
leraktam a kezemből a harmadik teljesen kiolvasott újságot.
-
Igen, teljesen. – mosolygott rám büszkén.
-
Remek. És hogy jutunk el a kocsihoz? A dobálózós
libák még biztos itt vannak a ház előtt.
-
Már elmentek.
-
Tényleg?
-
Aham.
-
Szuper. Akkor menjünk.
Az utca nyugodt volt és csendes. Bepattantunk a kocsiba és
elindultunk. Pár perce lehettünk úton, amikor megcsörrent a mobilom. Enikő volt
az.
-
Enikő! Te jó ég? Jól vagy? Hol voltál? Mi
történt? Miért nem hívtál?
-
Nyugi. Semmi bajom, jól vagyok. Seung-hyun-al
voltam. Nem sokára otthon leszünk. Ha hazaértünk, mindent elmagyarázok.
-
Jól van. De mi most Ji Yong-al épp Yongguk-hoz
megyünk. Szegény nagyon maga alatt van.
-
Tudom. – mondta Enikő szomorú hangon. – Meli.
Szeretnék kérni egy szívességet.
-
És mi lenne az?
-
Gyertek a lakásunkba és légyszí hozzátok
magatokkal Yongguk-ot is.
-
Miért?
-
Kérlek, most ne kérdezz semmit, csak tedd meg
ezt nekem. Ígérem, mindent meg fogok magyarázni. Bízz bennem!
-
Jól van. Akkor ott találkozunk.
-
Meli!
-
Hmm?
-
Ugye jól vagy? Láttam, hogy megsérültél és
hallottam a főnöktől, hogy szabadságot vettél ki, csak hát nem nagyon volt
alkalmam megkérdezni, mi történt.
-
Igen, jól vagyok. Csak néhány karcolás.
Összefutottam a téglás őrülttel útban Ji Yong-hoz és hát a csaj inkább a tettek
embere.
-
És a zsaruk mit mondtak?
-
Nem szóltunk nekik. Nem lett volna értelme. Nem
láttam az arcát és nem volt ott senki rajtunk kívül.
-
Értem. De biztos jól vagy?
-
Biztos.
-
Aish! Ez is az én hibám. Ha mindent elmondtam
volna neked, akkor nem indultál volna el egyedül és mindez nem történik meg.
Annyira sajnálom.
-
Ez igaz, de nem haragszom rád, legalábbis emiatt
nem.
-
Értettem a célzást.
-
Mertem remélni.
-
Akkor nem sokára találkozunk. Szia.
-
Szia.
Kinyomtam a telefont és nagyot sóhajtottam. Vajon mire
készülnek?
-
Minden rendben? – kérdezte Ji Yong.
-
Igen, csak kicsit változott a terv.
Beavattam a részletekbe, majd nem sokkal később megérkeztünk
a B.A.P dormhoz. Becsöngettünk és vártunk. Yongguk nyitott ajtót.
-
Azta haver! Úgy nézel ki, mint a mosott szar! –
üdvözölte kedvesen barátját Ji Yong.
-
Kösz. Úgy is érzem magam. Gyertek be.
-
Te gyere ki. Változott a terv. – mondtam neki.
-
Hogyhogy?
-
Ne kérdezz semmit, csak gyere velünk. – mondta
Ji Yong. – Vedd a cipőd és indulás.
-
Nem mondjátok el mi folyik itt?
-
Nem. – mondtuk egyszerre és elindultunk vissza a
kocsihoz.
Szegény Yongguk. Olyan tanácstalanul ült a hátsó ülésen.
Láttam rajta, hogy majd megőrül a kíváncsiságtól, de nem mondtunk neki semmit.
Folyamatosan figyeltem őt a visszapillantó tükörben. Láttam, hogy mennyire
szenved. És láttam még valamit a tükörben.
-
Öhm, Ji Yong.
-
Hmm?
-
Azt hiszem követnek minket. Az a taxi elég
régóta a nyomunkban van.
-
Tudom.
-
Tudod?
-
Ja. Ne foglalkozz vele.
-
De…..
-
Kérlek! Úgy se tudunk mit tenni. Ne hagyd hogy
felzaklasson.
Igaza volt. Így inkább lehunytam a szemem és próbáltam
elterelni a gondolataimat. Alig vártam, hogy végre kettesben lehessünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése